Győztünk a Rákoscsabai KSK ellen, így veretlenül zártuk az őszi idényt!
W. 2008.11.30. 20:30
A Budapesti Labdarúgó Szövetség, Serdülő U14 ('95) bajnokság idei záró, a 15. fordulójában csapatunk ma 11.00-tól a Rákoscsabai KSK-t fogadta. A nem túlzottan hideg, szerencsésnek mondhatóan átmenetileg nem esős időjárási körülmények mellett zajló mérkőzésre az önkormányzati műfüves pályán került sor. A talaj a korábbi esőzések miatt nedves volt végig. A vendégek edzőjét, Orbán Ferencet a héten 2010. június 30-ig valamennyi labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta egy fegyelmi ügy miatt a Budapesti Labdarúgó Szövétség Fegyelmi Bizottsága. Orbán Ferenc ma ugyan eljött csapatával a találkozóra, de nem ült le a kispadra, és a korláton kívülről sem tett semmilyen érzékelhető megnyilvánulást játékosai felé. Rendkívül különös volt azt látni, hogy a három cserejátékoson kívül senki sem foglalt helyet a kispadon. Volt is ebből egyszer egy kisebb probléma az összecsapáson, amikor vérezni kezdett az egyik rákoscsabai játékos jobb lába, és mivel más nem tudta volna ellátni a sebét, Wágner Nándor, csapatunk segédedzője segített neki. Ami pedig konkrétan a mérkőzést illeti, álomba illően indult. Már a 3. percben vezetést szereztünk. Nagy csapatkapitányunk a támadó térfélen, kb. 25 m-ről végzett el szabadrúgást a kapuval szemben. Eszméletlen nagy gólt lőtt (1 - 0)! Jobb lábbal, a kapu jobb felső sarkába lőtte a labdát úgy, ahogy az elő van írva: belső csüddel, erősen, pontosan és védhetetlenül. Nagyon jót tett nekünk a korai vezetés. Lendületbe jöttünk tőle, magabiztossá váltunk, annak ellenére, hogy a vendég csapatban többnyire igen erős testalkatú, kemény játékosok fociztak. A 13. percben Nagy kétgólosra növelte az előnyünket. Ezúttal is pontrúgásból volt eredményes, de sokkal közelebbről, mint az első találatánál. Béla a jobb oldali belső hátvéd pozíciójából tört előre a labdával a támadó térfél közepén, majd Hőgyéhez játszotta, akit a büntetőterületen belülre jutva buktatott egy vendég játékos, és Temesi Tibor játékvezető nem hezitált, büntetőt ítélt. Nagy jobb lábbal, laposan, a kapu bal oldalába lőtte a büntetőpontra leállított labdát (2 - 0). Úgy tűnt, hogy ezt követően nyugodtabb mederben folyik tovább a találkozó, de a 28. percben újabb gólt szereztünk Szobotka révén. Nem elírásról van szó, tényleg Szobotka volt eredményes. "Apró szépséghiba", hogy a saját kapunkba fejelt - egyébként, igen látványos módon. Ez a "rövidzárlat" azt eredményezte, hogy még inkább erőre kaptunk. A 32. percben a bal oldali belső hátvéd posztjáról a támadó térfélen előre törő Berényi remek labdával ugratta ki a jobb szélen Nagyot, aki bevezette a büntetőterületen belülre, majd 6-8 m-ről, jobb lábbal kilőtte a kapu jobb felső sarkát, ezzel megszerezve önmaga harmadik találatát (3 - 1). Szinte a lefújás előtt, a 39. percben Nagy előkészítőként jeleskedett, Hőgye pedig végre - két gólmentes bajnoki, illetve egy edzőmérkőzés után - megint gólszerzőként örülhetett. Samu a támadó térfél közepéről kipörgette a labdát a jobb oldalon felfutó Nagy elé, aki lendületes labdavezetés után a középen érkező Hőgye elé centerezett. Hőgye bal lábbal, 10-12 m-ről passzolta a labdát a kapu közepébe az igen rosszul helyezkedő hazai hálóőr mellett (4 - 1). Az első félidő utáni 4 - 1-es vezetésünk igen magabiztosnak mondható volt. Egy nagy baj mégis bosszantott mindenkit. Pozsárt játék közben megrúgták, és hihetetlenül balszerencsés módon, azon a helyen sérült meg a bokája, ahol már egyszer súlyos sérülést szenvedett, és amely miatt hónapokat ki kellett hagynia. Nos, Wágner Ádám vezetőedzőnk nem küldte vissza a második játékrészre - mint utólag kiderült, ismét súlyos sérülést szenvedett. Az összecsapást követően, a Szent János Kórházban részleges külboka szalagszakadást állapított meg az orvos. Ez azt jelenti, hogy 2008-ban már biztosan nem sportolhat, és legközelebb csak január második felének vége felé kezdhet el újra könnyített edzéseket végezni. Pozsár helyén, a középső támadó középpályás szerepkörében Bodzay kezdte meg a második játékrészt. Továbbá Dományi is beállt Erdész helyett a bal oldali támadó középpályás pozíciójába. Úgy tűnik, a bődületes gólok mérkőzése volt a mai, mert az 51. percben Bernáth élményszámba menően nagy találattal alakította az eredményt 5 - 1-re. A támadó térfélen Hőgyétől kapott egy remek átadást bal oldalról, majd 16-18 m-ről gyors állítás után szembekerült a kapuval, és jobb lábbal a kapu bal oldalába lőtte a labdát. Nem akárhogyan! A keresztléc és a kapufa találkozása mellett, a keresztlécről vágódott a hálóba! Az 53. percben Simon állt be a jobb oldali középpályás biztosító posztjára, ahonnan Samu húzódott ki a jobb oldali szélső hátvéd szerpkörébe. Ezáltal pedig Szobotkának ért véget a mérkőzés. Az 58. percben Lőrinczy, az utolsó cserejátékosunk is beállt. Az amúgy remek teljesítményt nyújtó Erdősit váltotta a bal oldali szélső hátvéd pozíciójában. Sajnos, a találkozó vége előtt, a 80. percben figyelmetlenségek miatt újabb gólt kaptunk, így a végeredmény 5 - 2 lett. Sikerült rangadót nyernünk! Az összecsapás lefújását követően játékosaink tapssal köszönték meg szurkolóink bajnokságban nyújtott biztatását. Szurkolóink pedig pacsikkal viszonozták mindezt. A cikk írásának idejére már biztossá vált, hogy ma egy szerencsésen alakuló eredmény miatt a Kelen SC a veszített pontok alapján a táblázat 1. helyén zárná az őszi idényt! Ami talán ennél is fontosabb, matematikailag biztossá vált, hogy tavasszal az alapszakasz négy fordulója után a felső házban kezdjük meg a rájátszást! Ez igen! Gratulálunk!

Budapesti Labdarúgó Szövetség
Serdülő U14 ('95), 15. forduló
Kelen SC - Rákoscsabai KSK |

5 - 2 (4 - 1)

Játékvezető:
Temesi Tibor |
Csapatunk az alábbi összeállításban lépett pályára:
Bálint (6)
Szobotka (5), Béla (8), Berényi (8), Erdősi (7)
Samu (7), Bernáth (7)
Nagy > csapatkapitány (8), Pozsár (6), Erdész (5)
Hőgye (7)





A labdarúgó neve mögött levő zárójelben kék színnel az 1-től 10-ig terjedő skálán elért osztályzata van feltüntetve (az 1-es a leggyengébb, míg a 10-es a legerősebb osztályzat)!
Az a labdarúgó osztályozható, aki az osztályozandó esemény teljes időtartamának minimum 20%-át aktívan a pályán töltötte!
Kapusposzt esetén az előbbi feltételen túl az a labdarúgó osztályozható, aki a posztjának megfelelően az osztályozandó esemény képe alapján aktív tevékenységet folytatott! |
Kispadunkon az alábbi kapus és mezőnyjátékos foglalt helyet:
Bodzay

Kispadunkon az alábbi mezőnyjátékosok foglaltak helyet:
Dományi, Lőrinczy, Simon

|
Cseréink:
Erdész helyett Dományi (6), Pozsár helyett Bodzay (6) /mind a ketten a szünetben/, Szobotka helyett Simon (6) /53. percben/ és Erdősi helyett Lőrinczy (6) /58. percben/ |
A mérkőzés eredményének alakulása:
Nagy (1 - 0) a 3., Nagy (2 - 0) a 13. /büntetőből/, 2 - 1 (Szobotka öngólja), Nagy (3 - 1) a 32., Hőgye (4 - 1) a 39., Bernáth (5 - 1) az 51. és 5 - 2 a 80. percben |
Wágner Ádámnak, csapatunk vezetőedzőjének a mérkőzés utáni nyilatkozata:
"Szép és ráadásul értékes győzelmet szereztünk a mai mérkőzésen. Nagyon tetszett, ahogy a két belső hátvéd, Béla és Berényi mennyire aktívan segítették a támadásokat! Nagy csapatkapitányunk három gólja is dicséretes - főleg annak fényében, hogy időrendben szabadrúgásból, büntetőből és akcióból is betalált! Szerencsére, Hőgye is megtalálta a góllövő cipőjét! Bernáth hatalmas találatáról már nem is beszélnék! Mind a két kapott gólunkat magunknak köszönhetjük. A jövőben nem követhetünk el hasonló figyelmetlenségeket! Örülök, hogy a mai győzelmünkkel végleg bebiztosítottuk tagságunkat a felső házban és, hogy ezzel teljesítettük az őszi idény elé támasztott célkitűzésünket. Pozsár sérülése, a részleges külboka szalagszakadás sajnálatos. Ezúton is jobbulást kívánok neki! Helyette, a jövő heti I. Agria Pipe Kupára utazó keretbe Samut hívtam be ma este. Gratulálok valamennyi játékosomnak az őszi idényben nyújtott teljesítményéhez!"
|
|